Tankerületi elismerő oklevélben részesült Tóthné Nóbik Mariann
Pedagógusnapi ünnepséget rendezett a Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ 2025.06.18-án Csongrádon a Városi Galéria dísztermében. Szentesi járás pedagógusainak munkáját ismerték el, ahol Pedagógus Szolgálati Emlékérmet és tankerületi elismerést vehettek át az arra érdemes tanítók, tanárok.
Olyan pedagógusok vonatkozásában várták a felterjesztést, akik intézményi megítélés szerint munkájukat a nevelőtestületben elhivatottan, eredményesen végzik, kiemelkedő szerepet vállalnak az intézmény tevékenységéhez kapcsolódóan.
A Szegvári Forray Máté Általános Iskolából Tóthné Nóbik Mariann vehette át munkája jutalmaként az elismerő oklevelet.
Tóthné Nóbik Mariann következetes, igényes, határozott, nagy szakmai tudással rendelkező tanár, akit rendkívüli lendület, pontosság, alaposság, mély humánum jellemez. Tanítványait odaadással, pedagógiai felelősséggel és szakértelemmel neveli. Módszertanilag átgondolt, változatos órái mellett lelkesen támogatja tehetséges tanítványait, akik sikeresen szerepeltek megyei és országos informatika és robotikaversenyeken is. Az önmagával szembeni magas elvárásoknak megfelelően mindig a jobbra, többre törekedve számtalan továbbképzésen vett részt. Szaktudása mellett emberként is elismert személyiség, diákjaival és kollégáival kiváló kapcsolatot tart fenn, tisztelik, becsülik, szeretik. Köszönjük munkáját, az elismeréshez gratulálunk!