Röplabda Diákolimpia Országos Elődöntő
Dunaújváros, 2025 04. 15.
Baranya, Fejér, Bács-Kiskun és Csongrád- Csanád vármegye legjobb röplabdásai számára rendezték meg a Röplabda Diákolimpia elődöntőjét a dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskolában. Pazar körülmények fogadták a gyerekeinket. A tornacsarnok igazi röplabdaparadicsom, ideális helyet biztosított az országos elődöntő lebonyolítására.
A versenyt a két játékvezető vezette, az állásrend ellenőrzésében pedig a jegyzőkönyvvezető is segített. Szigorúan betartatták a szabályokat, lefújták a szabálytalan érintéseket, álláshibákat, átlépéseket, cserehibákat. Ez a szigorúság számukra is új volt, mert a megyei diákolimpián még néha történtek hibák, szabálytalanságok, amik felett szemet hunytak a bírók.
Két csapat, a vendégfogadó iskola és a Kecskeméti Vásárhelyi Pál Általános Iskola csapata igazi klasszisként kiemelkedett a mezőnyből. Mindkettőnek röplabda edző irányítja a felkészülését és hétvégén bajnokságban játszanak. Nagy élvezettel nézték a gyerekek az egymás elleni játékukat és rengeteget tanultak tőlük. A kecskeméti csapat valószínűleg az országos döntőben is esélyes lehet a dobogó valamelyik fokára. Diákjainknak is volt szerencséjük velük játszani, sajnos a tudás, edzés, tapasztalat hiánya meglátszott az ellenük játszott mérkőzésen.
A Szegvári Forray Máté Általános Iskola IV. korcsoportos fiú csapatára ennek ellenére sem lehetett panasz, hiszen koncentráltan, összeszedetten és technikásan próbáltak végig helytállni a mérkőzéseken.
A fiúk a bronzéremért nagyon szoros meccseket játszottak, de végül a 4. helyen végeztek. Büszkék vagyunk rájuk, hogy eljutottak erre a szintre.
A csapat tagjai: Gémes Olivér, Tajnai Máté, Tűz Sándor, Gajda Nándor, Krucsai Sándor Alex, Jeremi Gergő, Gyenes Miló, Égető Kevin
A csapat tagjai nem pihenhetnek sokat, hiszen több szegvári tanulóval együtt továbbjutottak a megyei atlétika diákolimpiára, melyet rögtön a szünet után a szegedi SZVSE pályán rendeznek meg.
Gratulálunk Pólyáné Téli Évának és csapatának!
Sok sikert kívánunk nekik a megyei atlétikai diákolimpián!

By admin