Október 15-én 14.00 órakor a szegvári művelődési házban különleges élményben volt részük a 3.a és a 4. osztályos tanulóknak. A Nemzeti Artista Előadó- és Cirkuszművészeti Központ Nonprofit szervezésében Horthy Andrea mentorprogram-vezető és artistatársai cirkuszi animációs foglalkozást tartottak a gyermekek számára.
A program során a diákok különböző cirkuszi eszközöket próbálhattak ki, miközben megismerkedtek az egyensúlyozás izgalmas világával. Kipróbálhatták többek között a cirkuszi golyót, a kézálló állványt, a rolabolát és a légtornaeszközöket is. Az artisták segítségével a gyermekek új készségeket sajátíthattak el, fejleszthették egyensúlyérzéküket, ügyességüket és mozgáskoordinációjukat.
A foglalkozás minden pillanata örömet és izgalmat tartogatott a tanulók számára, akik nagy lelkesedéssel vettek részt a különleges programon.
A diákokat Lukács Istvánné és Ternainé Kovács Anna napközis tanító nénik kísérték el.
A program a Petőfi Kulturális Program keretében, a Magyar Kormány támogatásával és a Nemzeti Művelődési Intézet koordinációjában valósult meg.
Ezúton is köszönjük a meghívást Kovács Ildikónak, az EKMI vezetőjének, valamint a közreműködőknek a felejthetetlen élményt!
