Október 2-án, a Diákönkormányzat egy játékos, ugyanakkor elgondolkodtató versenyre hívta iskolánk osztályait az október 4.-i Állatok világnapja alkalmából.
A reggeli program első részében az osztályok képviselői bemutatták osztályuk kabalaállatát.
A plüssfigurák azonban nem egyedül érkeztek: minden osztály egy saját maga által írt, ötletes történettel színesítette kabalája bemutatását. Igazán kreatív, kedves és sokszor vidám történeteket hallhattunk!
Ezt követően Szép Réka Anna, a Diákönkormányzat elnöke az Állatok világnapjáról, valamint az állatvédelem és a felelős állattartás fontosságáról osztott meg érdekes és hasznos tudnivalókat diáktársaival.
A verseny ezzel még nem ért véget! Az osztályok egy, az elhangzottakhoz kapcsolódó kérdéseket tartalmazó kvízlapot is kaptak, amelyet közösen kellett kitölteniük. Délben került sor az ünnepélyes eredményhirdetésre. A döntés során nemcsak a kvíz hibátlan válaszait vettük figyelembe, hanem az osztályok kabalaállatainak bemutatását, valamint a hozzájuk kapcsolódó történetek ötletességét és kreativitását is.
🏆 Az alsó tagozat győztese: a 3.a osztály!
🏆 A felső tagozat győztese: a 7. osztály!
Szívből gratulálunk a győzteseknek, és köszönjük valamennyi osztálynak a lelkes részvételt, a kreatív történeteket és a kedves kabalaállatokat!
Köszönjük Szép Réka Annának, valamint a Diákönkormányzatnak a program megszervezését!
Az Állatok világnapja jó alkalom arra, hogy újra eszünkbe jusson: az állatok szeretete felelősséget is jelent. Figyeljünk rájuk, óvjuk és védjük őket – ne csak ezen az egy napon, hanem az év minden napján!

By admin