ISKOLATÖRTÉNETI HÉT 2026. február 23-27- ig!
1. nap eseménye
Reggel 8 órakor megnyitottuk az Iskolatörténeti hetet. Bárány Brigitta igazgatónő köszöntő beszéde után Oroszné Kosztolányi Éva igazgatóhelyettes ismertette a nap programját. Természetesen a közös éneklés se maradhatott el, amivel ráhangolódtunk az előttünk álló hétre.
A tudás nyomában, avagy “Arcot kap a hagyomány” címmel sor került a tabló, iskola megújult logójának avatására. Köszönjük Dr. Antal Péter gyógyszerész úr anyagi támogatását, valamint Katona-Berényi Fanninak a kivitelezésben való segítségét.
Lukács Istvánné tanítónő, Forray Mátéról, településünk első kántortanítójáról, iskolánk névadójáról tartott ismertetőt.
A délelőtt befejezéseként “Volt egyszer egy Oskola….címmel az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark Oskola mestere foglalkozásán vettek részt a 3.4.5.6. osztályos tanulók. A pedellus bemutatta, hogy hogyan oktatták régen a gyermekeket az írásra, olvasásra és számolásra a külterületeken, ahol 80-100 diák is ült az iskolapadban 6-tól 12 éves korig.
Kedden folytatódik az Iskolahetünk programsorozata. Délután 14.00 órától szabadulószoba várja a felső tagozatos gyermekeket. Az alsósok pedig kvíz kérdésekre adnak választ.

By admin